Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A műtét

Eljött a műtét napja. Korán reggel felkeltem, megreggeliztem, és összepakoltam. Vittem egy váltóruhát, amit a műtét alatt viseltem. Váltófelsőnek célszerű egy rossz inget vinni, mert az, mint azt később láttam, ugyancsak összekoszolódik a műtét alatt fertőtlenítőszer és vér keverékével. Kicsit izgultam, mert nem tudtam pontosan, hogy mennyire lesz kellemetlen a műtét. A doktornő és az aszisztensek nagyon kedvesen fogadtak, jó hangulat volt. Én a biztonság kedvéért kértem egy nyugtatót az alanyi jogon járó vérzéscsillapító mellé, de lehet, hogy nem lett volna rá szükség.

Első lépésként leborotválták a hajamat teljesen. Ekkor láttam legjobban, hogy hol milyen sűrű a hajam, és bizony voltak részek, melyek már ugyancsak pótlásra szorultak. Kaptam egy steril köppenyt és hamarosan bekísértek a műtőbe. Igyekeztem túlságosan nem szétnézni, mert a rengeteg sterilizált sebészeti eszköz látványától rosszul lettem volna. Először hassal kellett lefeküdnöm egy speciális ágyra, aminek volt egy nyílása az arc magasságában, hogy a lefelé néző páciens szabadon tudjon lélegezni. A fejbőrömet lidokain injekciókkal érzéstelenítették. Ezeket kicsit lehetett érezni, főleg ha a fejem egy-egy különösen érzékeny részébe adták be éppen.

A műtét első részében elkezdték kivenni azokat a hajhagymákat a tarkó fölötti részről, melyeket később beültettek azokra a területekre, melyeken növelni kellett a sűrűséget, vagy pótolni kellett a hiányzó hajat. Ezt egy vékonyfalú 1mm átmérőjű tűvel végezték melyet elég mélyen bele kellett méllyeszteni a fejbőrömbe ahhoz, hogy a hajhagymákat kiemeljék. Ha úgy éreztem, hogy kezd elmúlni a lidokain hatása és egyre jobban érzem a szúrásokat, akkor jelzenem kellett és kaptam még érzéstelenítőt. Így sok fájdalmat nem éreztem, csak egy kicsit kellemetlen feszítő, égő érzést, ami egész nap elkísért. Ez a művelet 2-2,5 órát vett igénybe még úgy is, hogy állítólag könnyen lehetett dolgozni velem: megfelelő volt a fejbőröm és jól viseltem a beavatkozást. Eközben kivettek kb. 2500 hajhagymát. Megfigyelhető hogy a hajas fejbőr egy kis pontjából általában több hajszál is növekszik. Ezeket a csoportokat graftoknak nevezzük. Egyszerre nem egy hajhagymát, hanem egy ilyen graftot emeltek ki, amiben tehát kettő, három, négy vagy esetleg öt hajhagyma is volt. Időnként persze az is előfordul, hogy csak egy hajhagymát tartalmaz a graft.

A graftok kivétele nagyon nagy gyakorlatot igényel, hogy a hajhagymák meg ne sérüljenek kivétel közben. Ráadásul arra is nagyon kell figyelni, hogy a hajhagymák kivételével a tarkó fölötti rész még ugyanúgy természetes képet mutasson egyenletes hajsűrűséggel. A kivett graftokat fiziológiás sóoldatba helyezték, és csoportosították az alapján, hogy mennyi hajhagymát tartalmaznak. Ez azért fontos, mert a beültetéskor ezt figyelembe kell venni, hogy később egyenletes legyen a hajszálak sűrűsége. Ha pl. az összes ötös graftot egy helyre ültetik, akkor az a rész túl sűrű lesz, miközben az a rész, ahová csupa egyes graftot ültettek, ott a hajszálak egységnyi területre eső száma ötödannyi lesz, tehát nagyon ritka.

A kivétel után kaptam egy kis pihenőt. A tarkó feletti részt bekötözték, és rendelhettem ebédet magamnak egy igazán színvonalas ételfutár cégtől. Tényleg nagyon finom volt minden, amit kaptam, még így sebes fejjel is jól esett az ebéd. Közben a doktornő és az aszisztensek is megebédeltek.

Ezután következett a graftok beültetése a fejbőr elülső részére. Ehhez a hátamra kellett feküdnöm. Az ágy ekkor már nem teljesen vízszintes, hanem félig ülő helyzetbe volt állítva. Ismét érzéstelenítő lidokain injekciókkal kezdődött a kezelés. Ezek egy kicsit fájtak, különösen ha érzékeny pontba talált a tű, de tolerálhatóak voltak. A graftok berakása még sokkal nehezebb feladat, mint a kivételük. A doktornő először egy tűvel lyukakat alakított ki a beültettendő graftoknak, utána pedig egy speciális eszközzel (implanter) számomra nehezen érthető módon egész szorosan be tudta illeszteni a törékeny graftokat a fejbőrömbe. Hogy pontosan hova kell graftot behelyezni, hogy a meglévő hajhagymák ne sérüljenek, és azok az újakkal együtt majd egyenletes sűrűséget eredményezzenek, ha kinő a haj, az tehát nagyon nagy tapasztalatot igényel. A 800-900 graft behelyezése 3-4 órán keresztül tartott. Eközben fáradhatatlanul dolgoztak a doktornő és az aszisztensek. A doktornő láthatóan most is nagy örömet talál a munkájában, és törekszik a tökéletes eredmény elérésére minden egyes páciensnél. Közben időnként beszélgetett velem, és hogy könnyebb legyen eltölteni ezt a hosszú időt filmet is nézhettem közben. A klinikának komoly filmgyűjteménye van, volt miből választani. Ez azért valamelyest elterelte a figyelmemet a beavatkozásról.

A végén még egszer lefertőtlenítették teljesen a fejbőrömet, bekötözték a hajas fejbőr hátsó részét, és végre felkelhettem a műtőágyról. Ezután elláttak a legfontosabb instrukciókkal: kaptam egy fájdalomcsillapítót és antibiotikumot, fiziológiás sóoldatot, amivel óránként be kellett permeteznem a beültetett részt, és egy steril kendőt, amit a fejem alá kellett tennem éjszakára. Óvatosan összepakoltam a cuccomat, és kimentem a kocsihoz. A lehető legnagyobb óvatossággal beszálltam. Ha ekkor egy kicsit is beütöm a fejemet, az végzetes lett volna. A lidokain hatása ekkor már kezdett múlni, az egész fejbőröm égett, fájt, de valahogy csak sikerült hazavergődnöm.

Otthon nagyon óvatosan mozogtam, borzasztóan féltem attól, hogy véletlenül belefejelek valamibe, és a drága munka kárba vész. Éjszakára a kötést le kellett vennem, és szigorúan csak háton feküdhettem. Ezt a következő két hétben is tartanom kellett. Mivel féltem, hogy álmomban véletlenül oldalamra fordulok, ezért nem nagyon mertem elaludni, csak rövid időkre szundítottam el.

Másnapra a fájdalom valamelyest csökkent, és mivel este sem volt elviselhetetlen, ezért a fájdalomcsillapítót nem is kellett bevennem. Megreggeliztem, és ismét elindultam a klinikára. Az első nap kb. a graftok felét tudták áthelyezni, a többit a második napon vették kezelésbe. Az első napon a tarkó feletti rész jobb oldaláról szedtek ki graftokat, és azokat a fejbőr első részére helyezték át, a második napon pedig a tarkó feletti rész bal oldaláról emeltek ki graftokat és azokat zömében a fejtetőre helyezték. A második nap menetrendje és hossza kb. ugyanolyan volt, mint az első napé.

  
Műtét utáni képek

A végén még kiegészítették az instrukciókat: pl. egy hétig kell a fiziológiás sóoldattal permeteznem a beültetés helyét, és víz nem érheti azt. Két párnával kell aludnom és csak a hátamon feküdhetek éjszaka. Az utcára kimozdulni nem javasolt egy hétig, mert a nagy hideg sem tesz jót a frissen beültetett graftoknak (sapkát tilos volt hordani 2-3 hétig), és az utcán talán jobban ki van téve nem kívánt behatásnak a műtött terület (pl. hozzáér egy faág, ráesik az eső, stb.). Így célszerű lett volna már a műtét előtt alaposan bevásárolni, hogy legyen egy hétre elegendő ennivalóm otthon. Ezen kívül gondoskodni kell arról, hogy az embernek legyen otthon végezhető tennivalója egy hétig (olvasás, hobbi tevékenység, otthon végezhető munka, stb.). Ezek a kötöttségek eléggé megviseltek, de a nehezén már túl voltam, és már lehetett látni az átültetés pozitív eredményét.

0 Tovább

Konzultáció

Nagy reményekkel mentem el a HairHungary rendelőjébe konzultációra. A sok kudarc, amit ezidáig elszenvedtem nem tört meg. Az évek során minden felmerülő megoldási lehetőség új reményekkel töltött el. Így volt ez most is.

A rendelő a Citadella közelében van, gyönyörű környezetben. Kocsival könnyen megközelíthető, és parkolóhelyet sem gond találni. Ennek nagyon örülök.

Amikor megérkeztem, azonnal leültettek, kávéval kínáltak, egyszóval a magánklinikákon megszokott magas színvonalú fogadtatásban részesítettek. Hamarosan fogadott a doktornő, és a beszélgetésünk alatt határozottan az volt az érzésem, hogy hozzáértő szakemberként tényeket közöl velem, nem pedig egy meseszépen hangzó marketing szöveggel szédít, amit korábban más helyeken már volt szerencsém megtapasztalni.

Először beszéltünk arról, hogy mi az elve a módszerüknek, és hogy mit lehet elérni vele, bár ez ügyben már nagyjából tájékozódtam a neten. Az elv egyszerű. A hajhullást az esetek nagy részében egy bizonyos hormon, a dihidro-tesztoszteron (DHT) okozza a férfiaknál. Ez a hormon a hajhagymák egy részét fokozatosan elsorvasztja. A hajhagymák nem egyformán érzékenyek a DHT-re. A homlok fölött, és a fejtetőn lévők fokozottan, ezért itt szokott elkezdődni a kopaszodás. A hátul ill oldalt lévők viszont szinte egyáltalán nem érzékenyek. Ezzel magyarázható, hogy erősen kopaszodó férfiaknál is általában marad haj ezeken a területeken. Ha az ellenálló hajhagymák egy részét átültetik előre, akkor azok nem fognak kihullani, és a homlok fölötti rész ill. a fejtető is valamennyire fedett lesz. Fontos kihangsúlyozni, hogy a hajhagymák száma semmilyen módszerrel, így a hajátültetéssel sem gyarapítható. Viszont az ellenálló hajhagymák áthelyezésével elérhető, hogy mindenütt elfogadható legyen a sűrűség, fedett legyen a fejbőr. Ráadásul ez a fedettség egy életen át megmarad. Ezt az áthelyezést többféle módon el lehet végezni, de a leggyorsabban gyógyuló, megmaradó hegekkel egyáltalán nem járó módszer az, amikor a hajhagymákat szinte egyesével emelik ki, és helyezik át az új helyre. Hogy pontos legyek, a hajhagymák általában kettes-hármas csoportokban, un. graftokban szoktak elhelyezkedni, és egyszerre egy-egy ilyen graftot emelnek ki. Hátul (donor terület) egyébként a kivétel miatt csökken a hajhagymák száma, de ez még nem észrevehető.

Hogy milyen eredményt lehet elérni, az függ a donor terület méretétől, minőségétől, a ritkuló terület nagyságától, és természetesen a pénztárcától is.

Nekem még szerencsére nincs nagyon előrehaladott állapotban a kopaszodásom, és hátul bőven van átemelhető hajhagymám. A doktornő felmérte azt a területet, ahol növelni kellene a hajhagymák sűrűségét, vagy esetleg teljes mértékben pótolni kellene azokat. Ismertette, hogy mi az a sűrűség, ami már elfogadható fejbőrfedettséget biztosítana, és ezek alapján megmondta, hogy hány hajszál átültetésével érhetnénk el a kívánt eredményt, és hogy mindez mennyibe kerülne.

A hajátültetés drága beavatkozás, de látni kell, hogy nagyon aprólékos munka. A hajhagymákat a már korábban említett kettes-hármas csoportokban emelik ki. Az én esetemben közel 2000 ilyen graftot kellene egyesével áthelyezni. Óriási munka és hatalmas türelmet igényel az orvos részéről.

Aztán kérdeztem a műtétről, hogy mennyire hosszú, mennyire fájdalmas. Kiderült, hogy ennyi hajhagymát csak két teljes nap alatt lehetne átültetni. Először teljesen levágnák a hajamat, hogy könnyen tudjanak dolgozni. A műtétet helyi érzéstelenítés mellett végzik, tehát tucatnyi lidokain injekciót kapnék a fejbőrömbe. Az biztos nagyon finom. Ezután már fájdalmat nem érez a páciens, legfeljebb akkor, amikor elmúlik az érzéstelenítő hatása, de fájdalomcsillapítóval az is tolerálható. A műtét alatt mozdulatlanul kell ülni, és türelmesen végig kell várni azt a kb. kétszer 8 órát, amíg az orvos és az asszisztensek dolgoznak.

Az utókezelésről és a gyógyulási időről is sokat beszéltünk. Két három hét alatt mondható teljesnek a gyógyulás, tehát amikor már a hegek eltűnnek, és kevésbé kell óvni a beültetett területet. A végeredményt azonban a hajszálak folyamatos cserélődése miatt csak 9-12 hónap múlva lehet teljességében látni. Az nagyon sok.

Minden információt megkaptam, alaposan tájékoztattak a beavatkozás minden részéről. Hogy őszinte legyek, vegyesek az érzéseim. A műtét nem lenne kellemes érzés, és nagyon sokáig tartana, a hajamat teljesen levágnák, sok idő múlva nőne vissza, és a legrosszabb az, hogy végleges csak egy év múlva lenne a kép. Mindezek mellett rengetegbe kerül. Úgy képzelem, hogy akik ilyen vagy hasonló esztétikai beavatkozásokat megengedhetnek maguknak, azok sokkal nagyobb jövedelemmel rendelkeznek, mint én. Nem véletlen, hogy a referenciamunkák többsége híres embereken végzett beavatkozások. Ha belevágok, akkor megtakarított pénzem egy igen tetemes részét rá kell áldoznom. De mindenki eldöntheti, hogy mire mennyit hajlandó áldozni, mi az, ami fontos neki, mi az, ami az életminőségét a legnagyobb mértékben javítja.

Fontos kihangsúlyoznom, hogy kicsi kétely mégis maradt bennem az eredményességet illetően, annak ellenére, hogy láttam a referenciamunkákat, megértettem az elvét a beavatkozásnak, azt, hogy miért működik. Ez már bennem van, mert annyiszor hitegettek már, annyiszor kerültem hozzá nem értő emberekkel kapcsolatba. De nem mondhatom el azt, hogy megtettem mindent a cél érdekében, amíg ebbe bele nem vágok. Lehet, hogy utána ugyanúgy ritkul majd tovább a hajam, és egy vagon pénzt kidobtam az ablakon, de akkor legalább belenyugodhatok, hogy ez a sorsom.

Kis idő múlva átutaltam az előleget, és lelkiekben elkezdtem felkészülni a műtétre...



 

0 Tovább

Tizenkét év a hajhullás keserűségében

Vannak az életünkben olyan problémák, amelyek igen nehezen oldódnak meg. Újra és újra megpróbálja megtalálni a megoldást rá az ember, de közben rengeteg kudarc éri, és sokan feladják a küzdelmet mielőtt elérnék a célt. Nem szabad. Az ilyen problémáknak pont az a szerepe az életünkben, hogy általuk fejlődhet a jellemünk, kitartást, türelmet, jobb önismeretet tanulhatunk.

Nekem az egyik ilyen problémám a hajhullás. Egyetemista korom óta fokozatosan ritkul a hajam, és nagyon rossz érzés végignézni, hogy lassan egyre ritkább lesz, és egyre több helyen váltja fel az egykor dús hajzatot a csupasz fejbőr. Most sokan azt gondoljátok, hogy "Ez is probléma? Másnak ennél sokkal nagyobbak jutnak.". Részben igazatok van, de csak részben. Nem lehet ilyen egyszerűen összehasonlítani az emberek problémáit. Azt, ami valakinek csak apró kellemetlenség, egy másik ember komoly problémaként élheti meg. Van aki a kopaszodáson is könnyedén túllép, legyint egyet, és azt mondja, hogy kopaszon is ugyanaz az ember vagyok, legfeljebb a "csomagolás" változott meg egy kicsit. Én nem így élem meg. Nekem minden reggel nagyon rossz érzés a tükörbe nézve konstatálni, hogy "na már itt is jobban kilátszik a fejbőröm, ott is kevesebb a hajam", és látni, hogy a fésülködéskor a normálisnál több hajszálam landol a fehér mosdókagylóban. Na azért nem megyek a falnak ettől, de minden reggel kapok egy-egy negatív impulzust, mielőtt nekiindulnék a napnak. Úgy éreztem, hogy ez a változás határozottan rontani fogja az esélyeimet a nőknél. A ritka hajzat bennem a gyengeséget, erőtlenséget szimbolizálja, és biztosan a nők is így látják.

Először egyetemista koromban figyeltem fel rá, hogy a homlokomnál a hajas fejbőr határa lassan egyre feljebb kúszik. Kezdeti próbálkozásaim nagyon egyszerűek voltak: vitaminkészítmények, melyek szerintem nagyon hasznosak, segítenek a haj egészségének megőrzésében, de a férfias típusú hajhullást nem tudják megállítani. Később drága samponokkal próbálkoztam, melyeket kifejezetten férfiaknak fejlesztettek ki a hajhullás megfékezésére. Nem tudom, hogy van-e ezek mögött valamilyen tudományos háttér, de nekem semmilyen pozitív változást nem hoztak. Ekkor felkeresetem egy bőrgyógyászt, mert a hajhullás mellé kaptam még egy gondot: erősen zsírosodni és viszketni kezdett a fejbőröm. Ő javasolta pl. a kénes sampont, ami a zsírosodás és a fejbőrviszketés átmeneti kezelésére alkalmas volt, de a fejbőr egészségének mégsem tett jót, elvékonyította azt. A ritkulás pedig ugyanúgy folytatódott.

Időről időre voltak olyan pillanatok, amikor rosszabnak láttam a helyzetet. Általában ilyenkor vetettem magam jobban bele a probléma kezelésébe, és újabb és újabb megoldásokat kerestem. Az interneten elég sok információt találtam ebben a témában, így jutottam el egy céghez, aki a hajhullást un. mezoterápiás módszerrel próbálta kezelni. Ez már komolyabb kiadással járt, és a bosszantó az volt, hogy a kezelést semmilyen vizsgálat, állapotfelmérés nem előzte meg. Hat alkalommal a hajhagymák tápellátását javító oldatot injekcióztak a fejbőrömbe. Ez önmagában jól hangzik, de a hajhagymákat ettől még ugyanúgy elsorvasztja a DHT hormon (lásd androgén hajhullás). Sajnos ezt csak utólag értettem meg, és otthagytam náluk egy szép kis összeget. Mentségemre szolgál, hogy ekkor már mindenbe belekapaszkodtam, ami egy kicsit is reményt adott.
Borzasztó, hogy ma nagyon sok hely van, ahol kínálnak egy-egy terápiát az embernek, de fogalmuk sincs arról, hogy valójában milyen terápiára van szüksége az illetőnek. A diagnózissal senki nem akar foglalkozni. Az sokkal nehezebb feladat. Természetesen a pénzt a terápiáért kérik el, függetlenül attól, hogy az erdeményes, vagy sem. Egy komolyabb beavatkozásnál óriási anyagi kockázatot vállal az ember. Mindenkinek azt javaslom, hogy nagyon járja körbe a dolgot ilyen esetben, kérjen referenciamunkákat, vagy pénzvisszafizetési garanciát, ha lehet.
Na de vissza a kopaszodáshoz. Miután láttam, hogy kidobtam az ablakon egy jelentős összeget, megint szétnéztem az interneten, és találtam egy hölgyet, aki hajgyógyászattal foglalkozik. Úgy érzem, hogy ő volt az első, aki tényleg eredményeket tudott elérni nálam. Megvizsgálta a fejbőrömet egy speciális kamerával, megnézte a hajszálak tápanyagcsatornáját, vérképet készíttetett. Vitaminokkal helyreállította a hajhagymák tápellátását, és egy speciális fejbőrtisztítóval pedig a fejbőröm egészségét. Évek óta járok hozzá. Azóta nem viszket, nem ég a fejbőröm, nincs kórós zsírosodás. A hajhullás valamelyest lassult, de nem állt meg, és ő is mondta, hogy ezt nem tudja megállítani.

Egy darabig megnyugodtam ebben. "Mégis el kell fogadnom, hogy megkopaszodok. Lehet, hogy nekem is jól állna, ha nullással levágnám a hajam."

De én nem ez a típus vagyok, nem tudtam belenyugodni. A hajátültetésről már hallottam, és időnként kérdezgettem is fodrászokat erről. Volt, aki ismert olyan embert, aki kapott ilyen kezelést, és az állítólag teljesen eredménytelen volt. Ennek ellenére nem vetettem el a dolgot, próbáltam utánajárni, hogy anyagilag mennyire megterhelő, milyen módszerek vannak, mennyire fájdalmas, mennyi idő alatt gyógyul meg, milyen eredmények várhatók. Több céget is találtam a neten, de közülük a legszimpatikusabb a HairHungary volt. Leginkább a referenciamunkák keltették fel a bizalmamat, mert ezek alapján úgy tűnt, hogy nagyon is működhet a módszerük. A másik, ami felkeltette a szimpátiát a honlapjuk megtekintésekor az volt, hogy egy korszerű módszerrel dolgoznak (SafeSystem-FUE), ami eredményesebb, nincs maradandó hegesedés, kevésbé fájdalmas. "Egy konzultációt megér a dolog" - gondoltam. Időpontot kértem, és felkerestem őket...

3 Tovább

Egy hajbeültetés története - Blog

blogavatar

Négyesi Gábor vagyok és eldöntöttem, hogy kopaszodásom megoldására a hajbeültetést választom megoldásként. Blogommal szeretnék segíteni azoknak, akiknek a hajátültetés kapcsán kérdései merülnek fel, szeretném eloszlatni a kételyeket és saját példámon keresztül bemutatni a folyamatot és egyben átalakulásom.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek