Egy hét elteltével a hajbeültetés után meg kellett jelennem az első konzultáción. Mikor megérkeztem minden dolgozó azt mondta, hogy jó a hajam, és őszintének tűnt a véleményük. A doktornő is elégedettnek tűnt az eredménnyel. Lefényképezte a hajamat minden irányból. Minden felmerülő kérdésemre alapos választ kaptam. Megkaptam az engedélyt arra, hogy vízzel mossam a hajamat. Azt terveztem, hogy ezek után félóránként megmosom a hajamat, hogy a beültetett hajszálak körül kialakult apró hegektől (pörköktől) minél hamarabb megszabaduljak. A vízzel enyhíthettem volna a fejbőrviszketés miatti szenvedésemet is. De sajnos a doktornő határozott utasítása az volt, hogy egy nap maximum kétszer mossam meg vízzel. Továbbra is háton kellett aludnom. Sportolásra még nem kerülhetett sor, de már bátrabban mozdulhattam ki a lakásból. Úgy terveztem, hogy következő héten már nem otthon, hanem a munkahelyen dolgozok.
Utolsó kommentek